Címlap » Zene » Megjelent az új Linkin Park album!

Megjelent az új Linkin Park album!

A csapat ötödik nagylemeze, a Living Things a debütáló album óta a legerősebb anyag lett.

Ha több látogatót szeretnél, akkor Kattints!

▲ Hirdetés

A Linkin Park új stúdióalbuma, a Living Things június 26-án jelent meg a Machine Shop Recordings/Warner Bros. gondozásában, melyre csupán két évet kellett várni a 2010-es A Thousand Suns című nagylemezt követően. A Living Things producerei – hasonlóan a legutóbbi két Linkin Park-albumhoz – ezúttal is Rick Rubin (Adele, Metallica) és a csapat vokalistája és multi-instrumentális zenésze, Mike Shinoda volt. A Rolling Stone magazin szerint „az anyag a csapat 2000-es debütáló albuma óta a legerősebb.”

A Living Thingsről Mike Shinoda még korábban így nyilatkozott az NME-nek: „Azért választottuk az album címének, a ’Living Things’-et, mert ez több mint egy lemez, amely emberekről szól. Ez több mint személyes megnyilvánulás. Az utolsó pár lemez szövegein nagy hangsúlyt kaptak a globális és szociális kérdések, és ezek még mindig foglalkoztatnak minket, így természetesen most is előkerülnek, de ez a lemez sokkal inkább személyes.” Mike azt is elmondta, hogy az új anyaggal visszatérnek a gyökereikhez, de nem abban az értelemben, hogy a korai albumokon hallható nu-metal hangzást vennék vissza. Arról van szó csupán, hogy míg az előző két lemezzel sokkal inkább eltávolodtak az első anyagaiktól, most nyitottabbak voltak arra, hogy olyan elemeket is használjanak az új dalokban, amelyek korai anyagaikra voltak jellemzőek.

Az új stúdióalbumról eddig két kislemez jelent meg, előbb a „Burn It Down”, melyhez nemrégiben egy klip is készült, valamint május végén a „Lies Greed Misery” című szám is napvilágra került.

Az énekes, Chester Bennington szerint sokkal jobban fogják szeretni ezt az albumot, mint az előzőt, mivel zenekaruk mindegyik oldalát kihasználják: sok gitárral, nagyobb kórusokkal és keményebb elektronikus dolgokkal is, de ezeket együttvéve mégsem lesz a lemeznek metálos hangzása.

Az 1996-ban alakult Linkin Park eddig négy nagylemezzel örvendeztette meg a rajongóit, a debütáló Hybrid Theory és az azt követő, 2003-as Meteora óriási siker volt, melynek nu-metalos vonalát már nem követték sem a harmadik, Minutes to Midnight (2007), sem a legutóbbi konceptabumon, az A Thousand Suns-on. Az amerikai csapat több mint 50 millió lemezt adott el eddig, és munkájukért két Grammy-díjat is nyertek.

Scroll To Top