A korábbi szokásokkal megegyezően, az X-faktor végső döntőjének hétvégéje két napos. Idén két huszonöt év feletti és egy csapat jutott a fináléba. Krasznai Tünde kapta a legkevesebb voksot, így az ő álmai törtek össze az utolsó pillanatban.
Még nem volt olyan, hogy ne jutott volna fiú az X-faktor döntőjébe, és ne nyerte volna meg. Igaz ugyan, hogy vannak srácok a legjobb három között, de ők egy csapat, banda még sosem jutott a tizenkét versenyző felén túl, úgyhogy már ez egy figyelemreméltó teljesítmény.
Három-három produkciót adtak elő az énekesek az utolsó előtti napon. Az első előadás a selejtezőbeli nótájuk volt, minden versenyző dicséretet zsebelt be, hogy mennyit változtak pozitív értelemben a verseny során. A második körben az el nem hangzott párbajdalukat kellett az énekeseknek előadni. A ByTheWay egyszer párbajozott (és ki is esett, de Bozsek Márk visszalépésének hála kaptak még egy lehetőséget), Krasznai Tünde szintén, egyedül Danics Dóra úszta meg párbajozás nélkül a versenyt. Tóth Gabi sírva is fakadt a ByTheWay ABBA feldolgozásától, kereste a szavakat, amikor kritikát akart megfogalmazni.

Krasznai Tünde – X-Faktor 2013.: Krasznai Tünde búcsúzott – A végső döntő előtt kényszerült búcsúzni Tünde, a harmadik helyen zárt a 2013-as X-faktorban
A harmadik fordulóban a duetteké volt a főszerep. Krasznai nyitotta a sort Takács Nikolasszal, akivel a klasszikus Hallelujah nótát adták elő, Nikolas ezzel a dallal jelentkezett az első X-faktorba, ahol másodikként zárt. A ByTheWay Bozsek Márkkal egészült ki, akivel azt a slágert adták elő, amivel Márk a versenybe érkezett. Danics Dóra partnere Dés László volt, egy szép, lassú számot adtak elő ketten, Dés zongorán kísérte őket.
A versenyzőkön kívül az X-faktor többi döntőse is jelen volt, közös produkcióval is színpadra álltak. Sztárfellépők is voltak, a hamarosan visszavonuló Első Emelet a show elején énekelt a döntősökkel. A műsor végén a Kistehén zenekar adott elő egy számot.
Az este végén fény derült arra, hogy kik mérkőznek meg a vasárnapi fináléban. A nézők úgy döntöttek, hogy a ByTheWaynek és Danics Dórának adnak bizalmat, Krasznai Tünde kiesett. A végső fináléra a banda és Danics között holnap este nyolc órától kerül sor, de kilenc órás X-faktor napot tartanak az RTL Klubon, így akit érdekel, az egész nap tudja követni őket.