Címlap » Címlapon » A párkapcsolat öt meghatározó szakasza

A párkapcsolat öt meghatározó szakasza

A szerelem, mint minden jelentős érzelmi kapcsolat, folyamatos változásokon megy keresztül. Vannak olyan párok, akik túljutva minden nehézségen, mesebeli hősökként boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Ha több látogatót szeretnél, akkor Kattints!

▲ Hirdetés

Mások pedig már az első lépések után szépen elhasalnak és felállva, másik kapcsolat felé indulnak. Az alábbi cikkből most te is megtudhatod, milyen nehézségeken át vezet az út az örök szerelemhez.

Az a bizonyos rózsaszín felhő

Ez a szakasz a megismerkedés pillanatától körülbelül az összeköltözés időpontjáig tart. Ilyenkor még mindent derűsen látsz. Úgy érzed, végre megtaláltad életed nagy szerelmét, akivel majd minden álmodat beteljesítheted. Tele vagy olyan hormonokkal, amelyek ezt a furcsa, de nagyon jó érzést keltik benned. Mindent tökéletesnek észlelsz és nem foglalkozol barátaid, vagy családtagjaid negatív kritikájával sem. Egyszerűen nem hiszed el, hogy a párodat bárki rossznak tudja látni.

Igazi párrá válni

Az én is szeretlek, te is szeretsz megfogalmazása után minden párkapcsolatban felvetődik a hogyan tovább együtt kérdése. Ilyenkor költözöl össze a szerelmeddel, vagy akár már a házasság témája is felmerülhet. Még mindig nem látod meg a párod rossz tulajdonságait, vagy ha igen, nem vagy hajlandó tudomást venni róluk. Vele akarod leélni az életed és ez az elhatározás szilárdan él benned, mivel tőle is hasonló visszajelzéseket kapsz.

A környezeted néha őrültnek tart, de te hiszel a megérzéseidben és mindent ennek szentelsz alá. Egy fő képlet létezik a fejedben, Ő+ÉN= MI.

Realizálódik a kép

szerelmesek

Az együttélés hozza meg az első nagy változásokat a kapcsolatokban. Úgy érezheted, csalódtál a párodban. De mi is adja meg ezt a kellemetlen érzést? Természetesen az első két párkapcsolati szakasz valóságtól elrugaszkodott elképzelései. Sokszor nem is a párod változott meg, mint ahogy azt te hinnéd, hanem az iránta érzett érzéseid. Rávetítettél olyan dolgokat, amelyek csak a te fejedben léteztek.

A kapcsolatok túlnyomó része itt ér véget. Nem tudnak túllépni azon, hogy a párjuk mégsem az, akit ők maguk mellé képzeltek. Azok viszont, akik átvészelik ezt az időszakot, hatalmas erővel állhatnak neki a folytatásnak, hiszen most már valóban a párjuk áll mellettük, nem az elképzelt egyén. Eddig filmvásznon zajlott a kapcsolatotok, most végre kilép a realitások talajára.

A megerősödés időszaka

Ha elfogadtad a párodat olyannak, amilyen és ő is mély szeretettel képes átnézni a hibáidon, megerősíthetitek a kapcsolatotokat. Ez már egy olyan érzelmi kötelék, amelyet csak nehezen lehet szétszaggatni. Ekkor már képes vagy a párod esetleges idegesítő rokonait is elviselni, illetve nyitni feléjük. Elfogadsz olyan személyeket, akik rajtad kívül még szintén fontosak a szerelmed életében. Ez a gyerekvállalás nagy időszaka is, a gyerek pedig szorosabbra húzza közöttetek a köteléket. Most már igazi családként élhetitek az életeteket.

Együtt mindenre képesek vagytok

Múlnak az évtizedek, hozhatnak bármit, ti mindig egymás támaszai maradtok. Ha vannak is konfliktusok, nem rendíthetnek meg bennetek, bebizonyítottátok azt, amit a kapcsolatotok elején még csak kevesen hittek el: boldogan éltek, amíg meg nem haltok. Figyelj meg néha idős párokat! Szinte hihetetlen, de még az arcvonásuk is hasonlít. A sok-sok év együttélés után mintha egy emberré váltak volna. Felvették egymás mimikáit, jól ismert mozdulatait. Olyan harmónia ez két ember között, amely az igaz szerelem beteljesülését jelenti, de amelyhez rögös és nehéz út vezet.

Scroll To Top