Címlap » Kultúra » Európai Filmdíjak – A Kauwboy nyerte a Fiatal Közönség Díjat

Európai Filmdíjak – A Kauwboy nyerte a Fiatal Közönség Díjat

Az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén is jutalmazott Kauwboy című holland alkotás nyerte el az Európai Filmdíjak első ízben odaítélt Fiatal Közönség Díját.

Ha több látogatót szeretnél, akkor Kattints!

▲ Hirdetés

Boudewijn Koole filmjét hat európai város gyermekekből álló zsűrijei ítélték a legjobbnak vasárnap, az Európai Filmakadémia (EFA) Fiatal Közönség Napján. Az elismerésről 10 és 13 év közötti gyerekek döntöttek Amszterdamban, Belgrádban, Koppenhágában, Erfurtban, Norrköpingben és Torinóban.
A fiatalok végignézték a díjra esélyes három filmet – a Kauwboy mellett a Sister és a Blue Bird című alkotásokat -, majd lehetőségük volt átbeszélni a látottakat, mielőtt kiválasztották kedvencüket. Az eredményeket ezt követően Skype-videokonferencián élőben továbbították a németországi Erfurtba, ahonnan az interneten közvetítették a díjátadó ceremóniát.
A díjnyertes film képviselője úgy fogalmazott, rendkívül fontos, hogy az Európai Filmakadémia a gyerekek hangjára is kíváncsi – tudatta közleményében az EFA.
A három jelöltről korábban egy háromtagú bizottság döntött. A testületben a francia Florence Dupont, a Sancy Fiatalok Filmfesztiválja művészeti igazgatója, a lengyel Jerzy Moszkowicz, az Ale Kino Nemzetközi Fiatal Közönség Filmfesztivál igazgatója, valamint a német Maryanne Redpath, a Berlinale Generációk nevű szekciójának igazgatója foglalt helyet. A zsűri szerint az Európai Filmdíjak Fiatal Közönség Díjára nevezett filmek formában és tartalomban is nagyon eltérőek voltak. Végül olyan filmekre esett a választásuk, "amelyek kihívást jelentenek a fiatal közönség számára, de nem kizárólag a fiataloknak készültek".
Az Európai Filmdíjakat évente adják át több kategóriában. Az eseménynek minden második évben Berlin ad otthont, felváltva más európai fővárosokkal. Idén Máltán tartják a ceremóniát. Az elismerés azért jött létre, hogy segítse az európai filmművészet kibontakozását.

Európai Filmdíjak - A Kauwboy nyerte a Fiatal Közönség Díjat

 

Forrás: MTI
Kép: berlinale.de

Scroll To Top