Címlap » Címlapon » Jó évet zárt az egyik legnagyobb nemzetközi fuvarozó

Jó évet zárt az egyik legnagyobb nemzetközi fuvarozó

Legfrissebb sajtóközleményük szerint kiemelkedően jó évet zárt tavaly az egyik legnagyobb nemzetközi fuvarozással foglalkozó cég, avagy a Waberer’s International Zrt., lévén sikerült az európai vállalatnak majdnem 10 százalékkal megnövelnie teljes árbevételét, ami ezzel kis híján megközelítette az 500 millió eurót.

Ha több látogatót szeretnél, akkor Kattints!

▲ Hirdetés

A cég tájékoztatója szerint alaposan megnövekedett az EBITDA, avagy az adó-, kamat- értékcsökkenés- és amortizáció előtti eredmény mértéke is, ami közel 15 százalékos volt, ezáltal meghaladta a 73 milliót – természetesen euróban értve.

Nem csak az árbevétel emelkedett

A Waberer’s International közlése szerint miközben az árbevételük a tavalyi esztendőben egészen pontosan 9,7 százalékos növekedést mutatott az előző évi adatokhoz képest, addig a csoport alkalmazotti létszáma is növekedést mutatott, méghozzá 3 százaléknyit. Mindeközben a cég alig egy év alatt 2,5 százalékkal csökkenteni tudta teljes üzemanyag-fogyasztását is, holott csak egyetlen esztendő alatt – avagy 2014 során – mintegy 1300 új kamionszerelvényt állítottak csatasorba, amihez közel félezer új sofőrt is alkalmaztak.

Waberer’s International Zrt.

Waberer’s International Zrt.

A vállalat járműparkja a tavalyi év során valamivel több mint 525 millió kilométert tettek meg Európa határain belül, ami csaknem 10 százalékkal több volt, mint 2013-ban, így innen is eredeztethetők a növekvő értékek. A csoportnak sikerült jelentősebb mértékben megnövelnie a komplett rakományok számát is, ami az üzleti esztendő során meghaladta az 500 ezres darabszámot, míg éves szinten az összes megrendelés – természetesen a spot üzletekkel egyetemben – majdnem meghaladta a 2 milliót.

A Waberer’s tavaly is főként a raklapos áruk nagyobb távolságokra való, kiemelten költséghatékony fuvarozására helyezte a legnagyobb hangsúlyt, miközben a cég legfontosabb piacai továbbra is Magyarország, Németország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, valamint az Egyesült Királyság maradtak. 2014 során a legkiemelkedőbb mértékben az olasz feladású, valamint címzésű fuvarok számában tapasztalt gyarapodást a fuvarozóvállalat, mindeközben pedig a német, az olasz, a francia, a brit és a spanyol piacokon is kétszámjegyű növekedést mutattak a bevételek – természetesen százalékban kifejezve.

Tovább folytatódik a terjeszkedés

A Waberer’s az országokban jelentkező egyre nagyobb fuvarozói igények kezelése, valamint természetesen a kiszolgálás színvonalának további növelése miatt folytatta Európa keretein belül a céghálózat növelését és bővítését. Ebből kifolyólag helyi leányvállalat működése kezdődött meg Párizsban, valamint Dél-Anglia egyik legfontosabb kikötővárosában, Felixtowe-ban is. A cég az idei esztendőben tovább folytatja ezt az iramú terjeszkedést, így az idei esztendő első negyedévében már megalapításra került Milánóban az olasz leányvállalat, és 2015 végéig a tervek között szerepel egy holland leányvállalat alapkövének letétele is.

Scroll To Top