Címlap » Címlapon » X-faktor 8. élő adás – Szabó Ádám kiesett

X-faktor 8. élő adás – Szabó Ádám kiesett

Egyre élesedik a verseny az idei X-faktorban, már túl vagyunk a verseny felén. Szabó Ádámnak a múlt héten már párbajoznia kellett, és ezt most sem úszhatta meg. Kétszer megmentették a kieséstől a fiút, harmadszorra már nem tették meg.

Ha több látogatót szeretnél, akkor Kattints!

▲ Hirdetés

Hiába győzte le a múlt héten Péterffy Lilit, Szabó Ádámnak nem sikerült a végső döntőig menetelnie, Csordás Ákos búcsúztatta. Ádám karrierje már most biztosított, úgyhogy a rajongóknak nem kell túlságosan keseregniük.

Ebben az adásban minden versenyző két dallal készült, az egyik külföldi sláger volt, a másik pedig egy magyar nóta. Az adást Csordás nyitotta, magyarul énekelt. Később Daft Punk Get lucky slágerének átdolgozásával lépett színpadra. A mentorgárda erősen megkritizálta a tehetséget, a magyar dallal Szikorának volt baja, a külföldivel inkább Gesztinek.

Katy Perry slágerét hozta el a showba Danics Dóra. A magyar sláger Cserháti nevéhez köthető, az énekesnőnek még Alföldi Róbertet is sikerült meghatnia a produkciójával, de a többi ítész is imádta.

Az egyetlen versenyben maradt banda, a ByTheWay az LGT ismert dalával érkezett, másodikként pedig a Lady Marmalade slágert mutatott be, utóbbi választás eléggé meglepte a négyfős ítészi csapatot. A merész választás is sikert aratott, de az LGT dal nagyobbat szólt.

Szabó Ádám - X-faktor 2013.

Szabó Ádám – X-faktor 2013. – Szabó Ádám kiesett – A fiatal zenész-énekes az előkelő ötödik helyen zárt a 2013-as X-faktorban

Szabó Ádámnak nem sikerült bizonyítania túlságosan az első körben, az előadott Depeche Mode szám nem aratott nagy sikert. A másodikként előadott Pálinkadal annál inkább, a mentorok egy igazi iszogatós buliban érezték magukat tőle. Később kiderült, hogy a Pálinkadal sikere ellenére Szabónak ismételten párbajoznia kellett.

Krasznai Tünde eddig mindig elvarázsolta a zsűrit, túlságosan sok kritikát nem kapott. A mentorok ezt a jó szokásukat ezen a héten is megtartották, és az egekig marasztalták Krasznait. Madonna egyik dalát hozta el szombaton, illetve egy Európa Kiadó slágert, mindkét dal nagy sikert aratott az ítészeknél.

A szombati extra fellépő az idei mentorsegéd, Zséda volt. Vasárnap derült fény arra, hogy kiknek kell izgulnia a kiesés miatt, Tóth Gabi két fiának kellett egymás ellen harcolnia. Szabó harmadszor párbajozott, Csordás másodszor, végül utóbbit juttatták tovább. Egyedül Szikora Robi voksolt Ádám mellett.

Már csak négyen vannak versenyben, Geszti lányai, a ByTheWay és Csordás Ákos.

Scroll To Top