Címlap » Zene » Afrojack a Sound nulladik napján!

Afrojack a Sound nulladik napján!

A Balaton Sound 0. napját Afrojack és Apster dobja fel, de többek között jön még Dizee Rascal is.

Ha több látogatót szeretnél, akkor Kattints!

▲ Hirdetés

Mint az ismeretes, idén a Balaton Sound egy nappal korábban indul el, így Zamárdiban már július 11-én megnyitja kapuit a fesztivál. A nulladik napon az idei évben csak három fesztiválon fellépő Ákos 2012-es szintirock produkciójával melegíti be a közönséget a Nagyszínpadon, de az aznapi fellépők sora ezzel még nem ért véget. Az Arénában ugyanis a lemezjátszók mögé áll 11-én a Grammy-díjas DJ és producer, Afrojack. A holland elektronikus zenész eddigi karrierje során olyan előadókkal dolgozott együtt, mint David Guetta, Pitbull, Kid Cudi, Steve Aoki, Fedde le Grand vagy akár a Black Eyed Peas. Bár a bulvársajtóban jelenleg Paris Hiltonnal való kapcsolata miatt is szerepel, valójában ő napjaink legnagyobb és legtrendibb elektro house himnuszainak előadója.

Szintén ezen a napon lép fel Afrojack kiadója, a Wall Recordings felfedezettje, a szintén holland Apster. A feltörekvő DJ és producer nemrégiben igazolt le a már említett kiadóhoz, ezt megelőzően pedig olyan nagy kiadóknál jelentek meg munkái, mint a Steve Aoki által irányított Dim Mak, vagy a világ élvonalába tartozó Spinnin’ Records, melyhez Duck Sauce, Steve Angello, Avicii, Martin Solveig és Sander van Doorn neve is köthető.



Már a „rendes” fesztiválidő alatt lesz látható Németország egyik legrégebb óta aktív techno-pop formációja, a Booka Shade, akik több mint huszonöt éve szállítják a hangulatos, merengéshez és önfeledt bulizáshoz egyaránt alkalmas szerzeményeket. Az Arno Kammermeier ésWalter Merziger alkotta duó volt már a Röyksopp és a Depeche Mode előzenekara, valamint olyan jól ismert előadóknak és zenészeknek készítettek remixeket, mint a Hot Chip, a Kings Of Leon, a Roxy Music, a Yello, vagy Moby és Dave Gahan.



Érkezik a brit Dizzie Rascal is, a géppuskanyelvű brit rapper, akinek eddig megjelent albumai kivétel nélkül arany- vagy platinalemezek, 2010-ben pedig elnyerte az év férfi előadója címet a BRIT Awards-on. Tavalyis szigetes fellépése után idén a Sound közönsége győződhet meg arról, hogy milyen egy őrületes Dizzie Rascal-féle hiphop buli.



A németek másik csapata, a Mouse on Mars szintén nem friss formáció, hiszen az ő zenei pályafutáuk is a húsz év felé közelít, a glitch és IDM rajongók nagy örömére. Lemezről lemezre változó, folyamatosan mozgásban lévő, és elsősorban analóg szintetizátorok által irányított zenei univerzumuk határai az ambienttől kezdve, az intelligens diszkózenén át egészen a kísérleti elektronikáig terjednek.



A MiniCoolBoyz is visszaigazolta részvételét, így a Soundon látható lesz az olasz Angelo Manicone és Michele Colombo minimal techno projektje is. Érdekesség, hogy Marco Carola, Paco Osuna és Joris Voorn is a MiniCoolBoyz rajongótáborát erősíti, Beatporton közzétett anyagaik pedig a világ legnagyobb internetes e-zenei bázisának legtöbbet hallgatott zenéi között vannak.   

Scroll To Top