Amiért az old school DJ-k panaszkodnak, és amiért neked is kellene

Egy lassú és nehézkes nyomást követően az elektronikus tánczenei szcéna valósággal berobbant az Egyesült Államokba. Nem olyan régen még a zenei közösség nagy része által lenézett DJ-k a nyilvánosság elől elzárt sötét szobák mélyére kényszerültek, most pedig ők az új rocksztárok és headlinerek, akik elfoglalják a nagyszínpadokat. A színtér mára egymilliárd dolláros árucikké vált, ami önmagában még nem jelent rosszat. Valaha még arról álmodoztak a DJ-k, hogy megélnek a zenélésből – ez most több mint lehetséges.

Manapság sokkal több lehetőség van a zenélésre, arra, hogy azt meg is fizetik, és arra is, hogy azzal tegyék magukat híressé, amit szeretnek csinálni. Hogyan nézheti ezt valaki rossz szemmel? Mi a probléma? Nos…

Mint minden iparban, amikor pénz kerül a rendszerbe, az elkezdi vonzóvá tenni az ipart az emberek számára, és a pénzt teszi azok elsődleges szempontjává. Ha ehhez a keverékhez hozzáadunk egy kis figyelmet és hírnevet, megkapjuk azt a fajta kellemetlen embert, aki elbaltázza a munkát. Egy időben a zene iránti szenvedély és a művészet volt a DJ-k és producerek ellenállhatatlan motivációja (ez a promóterek számára némileg vitatható), de most azt láthatjuk, hogy az egyre több pénz, a hírnév és számos egyéb, kevésbé csodálatra méltó szándék vezérli az embereket az elektronikus tánczene világába. Az egyensúly változik, és ezt a zene művészete és a tánctér szenvedi el.

Ütemes technikák, trükkök és a népszerű zenére való támaszkodás lett annak az általános definíciója, hogy mit csinál egy DJ. Nem kétséges, hogy ez a pénz- és hírnévszerzés egyszerű formájának tűnik. Az igazság azonban az, hogy ezek a jellemvonások nem relevánsak a mixelés művészetére és arra nézve, hogy miért éri megnézni a DJ-t és megvenni a belépőt. Hogy ezt jobban megérthessük, vessünk néhány pillantást az old-school DJ-k jelentősebb panaszaira, és arra, hogy miért kéne vigyázni az új éra sztárjainak.

David Guetta és a Swedish House Maffia

Nem kell sokat kutakodnunk azért, hogy megtudjuk, hogyan gondolkodik az old-school arc, Dj Sneak ezekről a srácokról. Showman bohócoknak hívja őket, bonyolult színpadi beállítások – és ami még fontosabb, amiatt, hogy előre elkészített szetteken érték őket show-jaik alatt, a valódi DJ-zés helyett.
Először is fontos, hogy megkülönböztessük a DJ fogalmát a producerétől, mert a kettő nem ugyanaz. Miközben ezek a srácok tapsot érdemelnek produceri készségeik, és a sok embert megmozgató, könnyen elérhető hangzás kifejlesztése miatt, ez nem jelenti azt, hogy joguk van súlyos pénzösszegeket elkérni azért, hogy utána egy gombot megnyomva, ugrálva játsszanak. Ez olyan lenne, mintha nevetséges összeget fizetnének James Cameronnak azért, hogy körbeugrálja a színpadot, miközben Az Avatart nézi (és ezért talán még lenne is, aki tényleg fizetne). Komolyra fordítva a szót, a producereknek is szükséges lenne élő showkat összehozni, mint ahogy az Orbital, a Daft Punk, vagy Chuck Love teszi – vagy pedig valódi DJ készségeket fejleszteni, mielőtt színpadra lépnek. Kivéve persze, ha szeretnek felárat fizetni trükkökért a zene és a tehetség helyett. Természetesen van olyan DJ a Swedis House Maffiából is, aki képes mixelni – például Steve Angello – és az is köztudott, hogy semmi újdonság nincs az előre felvett szettek szükségességében egy turné során – az viszont elfogadhatatlan, hogy ez legyen az alapértelmezett.

DJ X Factor

Nem igazán vannak arról részletes információink, hogy a versenyzőket mi alapján ítélik meg, de Simon Cowell arra való hajlamát tekintve, hogy aprópénzre váltsa a tehetséget, ez a műsor többet árt, mint használ. Előmozdítja és közszemlére teszi az emberek számára azt az elképzelést, hogy a DJ-zés sokkal inkább a show-ról, mintsem a zenéről és a művészetről szól. Valaha a DJ-zés arról szólt, hogy új hangzást kreáljon és slágerré tegye azokat, a mai kor DJ-i azonban populáris trackeket játszanak azért, hogy saját magukat tegyék híressé. Ezek csupán megdicsőült zenegépek díszes csomagolásban lézershow-kkal, nem pedig művészek.
Hogy világos legyen, nem a showman dologgal van a baj, mert az része egy nagyobb művészeti csomagnak, ha jól csinálják – de akkor a művészetnek kell a középpontban lennie. Ha a tehetség hiányát akarják show-val elfedni – az a problémás. Remélhetőleg az X Factor nem támogatja ezt, de sosem lehet tudni.

Paris Hilton

Emlékszik még valaki arra, amikor nem túl régen volt egy kis dulakodás Parisszal és egy bizonyos house DJ-vel, mert nem akart lejátszani egy hip-hop számot? Emlékszünk mindarra a top 40/hiphop klubra, ahova rendszeresen járt (még akkor is, amikor nem fizették ki)? Emlékszünk rá, hogy egyszer sem volt megemlítve és egyszer sem látták semmilyen house-zal kapcsolatos eseményen egészen addig, míg a sajtónyilvánosságot nem kapott, hogy Afrojack az új pasija? És most hirtelen arról beszél, hogy a house mindig is a szenvedélye volt?
Ez a színpadon pénzért való ugrálásnak és a sikeres helyezkedésnek a megtestesítése. Mindent, amit eddig tett, azért csinálta, mert látta, hogy az népszerű és ez a módja annak, hogy híres legyen arról, hogy híres. Tényleg el kellene hinnünk, hogy a szenvedély és a művészet bármilyen szerepet fog játszani abban a katasztrófában, ami ebből kisül? Legalább van egy új név, ahogy azokat az embereket hívhatjuk, akik nem a szenvedély és a művészet miatt lesznek DJ-k. Ők a Paris Hiltonok. Ne legyetek Paris Hiltonok!

A lényeg

Minden zenefogyasztó értékes, de a legértékesebb a művelt fogyasztó, aki tudja, hogy a keményen megdolgozott pénzéért mit támogat. Legyél a művészet támogatója, ne a pénzéhesek bankautomatája! Hozz létre művészetet, ne csak a start gombot nyomd meg. Járulj hozzá valamivel a világhoz és az emberekhez, ne csak a pénzüket és a figyelmüket akard megszerezni!

Sean Ray, díjnyertes DJ/producer és színész
Forrás: http://notyourjukebox.com/2012/05/19/why-old-school-djs-are-complaining-and-you-should-too/