Számtalan szakirodalomból ismert, hogy a magyarországi úgynevezett hímző-művészet legelső ránk maradt emlékei között miseruhákat és a koronázási palástot találjuk.
Bár akadtak már hímzések is, például a kazulák, de az európai színvonalat a hazai hímzéstörténelem határozottan csak a 17-18. században érte el, amikor a hímző-művészet a királyi udvarokból és a kifejezetten erre szakosodott hímző műhelyekből a nemesi, kisnemesi és polgári udvarokra terjedt át.
Ennek a korszaknak hímzéseit és művészetét nevezzük a 19. századtól úri hímzésnek, noha kialakulása sokkal korábbra, a 16. századra vezethető vissza. Elnevezése nem véletlen, az úri hímzés ugyanis határozottan úri igények kielégítésére szolgált, főként a ceremoniális élet szebbé tételének érdekében, így megjelent díszabroszokon, jegykendőkön, mennyezetes ágyakon, takarókon, lepedőkön, párnákon, szószékek takarójaként, úrasztali terítőként és a többi.
Az úri hímzések kialakulása
Az úri hímzéseket a 16. század idején leginkább csak főúri körökben ismerték és alkalmazták, aminek az oka leginkább az volt, hogy a csodás selyemszálakat, valamint ezek aranyból és ezüstből készült mintáit csak drága pénzért, keleti vagy nyugati kereskedőktől lehetett megvásárolni. Maguk a hímzésminták is egyébként távoli tájakról eredeztethetők, így feljegyzések igazolták, hogy voltak hazánkban olyan főúri udvarok, amelyek kifejezetten olyan szolgálókat tartottak, akik akkoriban divatos török hímzéseket készítettek.
Miután az úri hímzések egyre népszerűbbé, és elterjedtebbé váltak a színpompás, gyönyörű és egyszerű ornamentikájú megoldásaik miatt, a 17. században mér jelentős mennyiségben készültek az egész országban, így megfelelően el is terjedtek. Csak a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kollekciójában például mindmáig félszáz olyan úri hímzést találunk, amelyek kora csak felbecsülhető, de vélhetően a 17-19. században készültek.
Az úri hímzések kutatása és eredete
Az úri hímzések kutatásával meglepően kevesen foglalkoztak hazánkban, de a legkomolyabb tanulmányok Palotay Gertrúdhoz, valamint Szabó T. Attilához köthetők, akik többek között a török és a szlovák hímzéseket, illetve azok hatását elemezték. Ezen felül mindenki egyetértett abban, hogy a magyar úri hímzésre a török mellett a reneszánsz is komoly hatást gyakorolt, de ha utánanézünk a levéltári forrásoknak, számtalan egyéb érdekességet is találunk ebben a tekintetben.
1539-ben például határozottan rác hatásokat emlegetnek, de 1595-ben Károlyi Kata hozománya révén spanyol varrású hímzéseket, főként lepedőket és párnahajakat is megemlítenek. A spanyol hatás azonban ennél jóval jelentősebb volt, mint amekkorának jelenleg hisszük. A 17. század végéig például szinte minden egyes hozománylevélben megtalálhatók voltak spanyol varrású lepedők és párnahajak, amelyek hatást gyakoroltak az úri hímzésre. Ezek rendszerint arany, vagy aranyos szállal voltak kivarrva, de gyakran építkeztek két színből is, amelyek jellemzően a vörös és a kék voltak. Nagyon sok említésben szó esik továbbá az úgynevezett spanyol hímről, ami nem egy férfit vagy egy embert, hanem egy speciális öltéstípust jelöl, habár elég nagy a valószínűsége annak, hogy a spanyol hatás a magyar úri hímzésben nemcsak a stílusra és a technikára, hanem az anyaghasználatra és a motívumkincsekre is komoly hatást gyakorolt.
Mint már fentebb is elhangzott, a legnagyobb hatással a török hímzések voltak a magyar művészet tekintetében. Érdekesség, hogy ez a hatás a keleti peremvidékeken nagyobb, mint például Közép-Magyarországon. Az első hatásjegyzetek az 1500-as évek végéről származnak, de ez a hatás évszázadokkal később is megmaradt, ami főleg annak volt köszönhető, hogy a 17. század közepén a brassói és a kolozsvári utakon folyamatosan áramlanak be a török árusok a maguk hímzéseivel.
Ezen túlmenően a 17. század első felében főleg a belső-magyarországi vidékeken néhány megemlítik a lengyel varrásokat, mint esetleges hatásokat – ezt sajnos kutatók soha nem vizsgálták meg alaposabban –, de szintén az 1500-as évek végén Radvánszky úgynevezett gallos lepedőket emleget, amelyek vélhetően nem is annyira a hímzéstípusra, mint inkább az anyagfajtára utalnak. Ez mai értelmezésben francia eredetre utal, ami valóban hatást gyakorolhatott a magyar hímzés-művészetre, hiszen rendszeresen érkeztek hazánkba gall telepesek, és a szakirodalom említ odakint élt és dolgozott magyarországi hímző-mestereket is.
Ezen felül az olasz és a tót hímzésről olvashatunk még az úri hímzés tekintetében konkrét hatásokról, de a 18. században az osztrák, vagy a köznyelvben csak bécsi hímzésnek a hatása is felbukkan, sőt a német népi hímzés a motívumok és a kompozíciók terén hihetetlen hasonlóságot mutat a magyar úri hímzéssel.
Médiatámogató: cegespolo.eu – céges logó hímzés gépekkel