A leleményes Hugo

Egy különc lány segítségével keresi a választ a rejtélyre, mely összefügg apja elvesztésével, az alatta lakó mogorva játékboltossal és egy szív alakú lakattal, amelynek, úgy tűnik, nincs meg a kulcsa.

Jelenleg a nosztalgia korát élik Hollywoodban. 2011-ben folyamatosan sorjáztak a filmezés aranykora előtt tisztelgő mozgóképek. Steven Spielberg a Hadak útjánban hajtott fejet Victor Fleming és társai előtt, Woody Allen az Éjfélkor Párizsban képkockáin keresztül idézte fel az 1920-as évek és a belle epoque művészi világának legszebb pillanatait, Michel Hazanavicius pedig a dicső némafilmek előtt hajtott fejet a The Artist – A némafilmesben. Martin Scorsese sem maradt ki a sorból, a műfajok között mostanság előszeretettel lavírozó Oscar-díjas mester ráadásul tőle szokatlan zsánerben emlékezett meg a századforduló egyik legnagyobb filmes géniuszáról, Georges Méliés-ről: egy családi filmben.A leleményes Hugo egy árva kisfiú (Asa Butterfield) története, aki az 1930-as évek Párizsában egy pályaudvaron él, s bár ezt senki nem is sejti, ő a felelős az állomás óráinak működéséért. Fürge egérként rohangál a színfalak mögött, ismeri az összes rejtekhelyet, szellőzőt és kürtőt, kifigyel mindent és mindenkit, emellett pedig egy régi robotot szeretne megreparálni, ezzel tragikusan elhunyt apja (Jude Law) nagy álmát váltaná valóra. Összeismerkedik egy idős és mogorva játékárussal is (Ben Kingsley), akiről később kiderül, hogy nem más, mint a filmkészítés egykori úttörője, Georges Méliés.

Martin Scorsese nem is próbálja leplezni rajongását, amely ott ragyog a mű minden kockájában. Szerencsére azonban nem csupán magának (és a legelvetemültebb filmrajongónak) próbált kedvezni, hiszen több izgalmas emberi sors, kifogástalan atmoszféra és egyfajta Amélie-szerű báj jellemziA leleményes Hugót. A mellékszereplők is fontosak számára, akár a pályaudvar rettegett felügyelőjét (Sacha Baron Cohen) és a kedves virágáruslányt (Emily Mortimer), akár a Hugónak segítő kislányt (Chloe Moretz) és filmtörténészt (Michael Stuhlbarg) vesszük. Mindezt kiegészíti a számtalan filmes megemlékezés Chaplin Modern időkjének (1936) felejthetetlen fogaskerekeitől kezdve Harold Lloyd Felhőkarcoló szerelem(1923) c. filmjének óramutatós csimpaszkodásáig, de megkapjuk a Lumiére-féle 1986-os A vonat érkezését (az első film, amelyben a közeli és a távoli képek váltakoztak) is kissé modernebb köntösben.
Scorsese nem vette félvállról saját filmes homázsát, egyszerre tanít és varázsol el bennünket, szinte észrevétlen kelti fel érdeklődésünket a száz évvel ezelőtti filmezés iránt, mindezt megspékelendő pedig talán mindenki másnál jobban használja a 3D-t. Az élőszereplős filmek közül legalábbis ritkán éreztem ennyire megalapozottnak a térhatás használatát. Méliés és Scorsese álmai elevenednek meg a vásznon, mi pedig szívesen elmerülünk bennük.

KRITIKA

Varázslatos mesébe ágyazott óda a mozihoz.

Szöllőskei Gábor

Forrás:www.vox.hu