Címlap » Zene » Usher: Looking 4 Myself

Usher: Looking 4 Myself

Megjelent a hétszeres Grammy-díjas Usher hetedik stúdióalbuma, a Looking 4 Myself.

Ha több látogatót szeretnél, akkor Kattints!

▲ Hirdetés

A héten számos zenésznek jelenik meg új albuma, köztük az egyik legnagyobb szenzáció a hétszeres Grammy-díjas előadó, Usher is új lemezzel jelentkezik. A zenész sorban a hetedik stúdióalbuma, a Looking 4 Myself két évvel a hatodik, 2010-es Raymond v. Raymond című anyagot követi. A korong a Sony Music/RCA Records gondozásában jelenik meg, standard és deluxe változatban is elérhető lesz.

Az album zenei stílusát meghatározó vezető slágert – mely a „Climax” címet kapta – Usher közösen szerezte Redd Stylez, Ariel Rechtshaid és Diplo közreműködésével, utóbbi pedig a produceri munkálatokat is ellátta. A „Climax” című nóta máris elismerő kritikákat kapott: a Rolling Stone magazin 4 csillaggal jutalmazta és annyit írt róla, „Sexxxxxxy”. A „Climax” című dalhoz készült videót, mely március 9-én debütált a YouTube/VEVO oldalon, és amelynek rendezője Sam Pilling volt, napjainkig több mint 18 milliószor nézték meg.

A Looking 4 Myselfről az első nemzetközi kislemezdal, a „Scream” április végén mutatkozott be világszerte, és máris számos országban kiemelt rotációban pörög a rádiókban. A dalt Max Martin, Shellback, Savan Kotecha és maga Usher Raymond írta, a produceri feladatokat Max Martin & Shellback végezte. A vadonatúj albumot Usher olyan együttműködőkkel készítette, mint Salaam Remi, Diplo, Rico Love, Jim Jonsin és a már említett Max Martin.

A 33 éves sztár új korongja Usher két multi-platina együttműködését követi: a David Guettával közösen készített „Without You” című sláger a pop slágerlistákat, míg a Romeo Santos közreműködésével készült „Promise” című nóta a latin slágerlistákat vezette.

Aki pedig ma nem tervezett bulizást, annak is kínálunk estére egy jó programot: 22 órakor ugyanis Usher élő koncertjét ma este Usher VEVO-csatornája közvetíti!

Scroll To Top