Címlap » Zene » Szombaton rendezik meg a roma értékek fesztiválját

Szombaton rendezik meg a roma értékek fesztiválját

Koncertek és színielőadások mellett táncház is várja az érdeklődőket szombaton a Cigánykerék – Roma Értékek Fesztivál elnevezésű ingyenes rendezvényen a MOM Kulturális Központban Budapesten.

Ha több látogatót szeretnél, akkor Kattints!

▲ Hirdetés

Koncertek és színielőadások mellett táncház is várja az érdeklődőket szombaton a Cigánykerék – Roma Értékek Fesztivál elnevezésű ingyenes rendezvényen a MOM Kulturális Központban Budapesten.

Április első hétvégéjén ünnepeljük a roma kultúrát, a nemzetközi roma napot pedig április 8-án tartják, így kettős apropója is van a fesztiválnak, amelyet hagyományteremtő szándékkal rendez meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – mondta el Kovács Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón.

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi mérésére hivatkozva az államtitkár kijelentette, hogy mivel a cigányság a legnagyobb nemzetalkotó kisebbség, így kultúrájuk, hagyományaik megismerése és ápolása mindannyiunk közös érdeke.

Az esemény a roma kultúra különböző vetületeit mutatja be a különböző programok, egyebek mellett divatbemutató, kiállítás, ételkóstolás és kézműves foglalkozások segítségével. A fesztiválon fellépnek a Rajkó Tálentum Tánc és Zeneművészeti Iskola növendékei, a Snétberger

Központ tanítványai, köztük Kállai Géza, Varga Tivadar, Máté Simon és Berki Károly, de hallható lesz a Roma Hungaricum is.

A Romani Design bemutatóján a legfrissebb divatirányzatokkal ismerkedhet meg a közönség, a Karaván színházi társulat A show folytatódik című interaktív darabot mutatja be. A látogatók bepillantást nyerhetnek egy hagyományosan a roma mesteremberek által kedvelt szakmába, a hegedűkészítésbe is.

A Khamoro együttes táncházat tart, a Karaván társulat a kicsiket szórakoztatja a Banyamesékkel, emellett kézműves foglalkozások, olvasóliget és meseszigetek várják a gyerekeket.
Balogh Tibor roma festőművész – akinek a roma kultúra napjához kapcsolódóan április 8-án nyílik kiállítása a Pintér Galériában – a fesztiválon készít el egy művet, így az érdeklődők figyelemmel követhetik az alkotás folyamatát.

Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a divatbemutató megnyitóján köszönti a látogatókat.

A rendezvényhez gálaműsor is kapcsolódik, amelyen fellép Dresch Mihály, Lukács Miklós, ifjabb Balázs János és Kállai Ernő zeneművész, verset mond Káli-Horváth Kálmán. Közös produkciót mutat be a Romano Glaszo zenekar, valamint Sánta Gergő és Bíró Anna, a Honvéd

Táncszínház két táncosa. Ünnepi beszédet mond Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke. A gálaműsort a közmédia rögzíti.

Scroll To Top