Az újkori olimpiák első ezüstserlegét Spyros Louis maratonista vihette haza 1896-ban.
Az athéni serleg egy időben új gazdára talált, azóta fáj a foguk a görögöknek a nemzeti büszkeséget jelentő emlékre.
A mindössze 15 centiméteres ezüstserleg 860 ezer dollárért kelt el Londonban. Ez a legmagasabb ár, amit olimpiai emléktárgyért valaha fizettek, az előző rekordtartó az 1952-es helsinki olimpiai fáklya volt, 400 ezer dollárt adtak érte akkor.
Spyros Louis nemzeti hős lett, mikor megszerezte az egyetlen aranyat a görögöknek 1896-ban, ezért a serleg a nemzeti büszkeség szimbóluma lett, így fontosnak tartották, hogy felbecsülhetetlen értékű tárgy újra az olimpiák szülőhelyére kerüljön.
Ugyanis a Spyros, akiről a 2004-es olimpiai stadiont nevezték el, néhány évvel ezelőtt úgy gondolta gyermekei anyagi biztonsága fontosabb, mint saját büszkesége, így eladta a serleget, potom 130 ezer dollárért. Ezért volt szükség arra, hogy a serleget rohamos időn belül visszaszerezze és újra magáénak tudhassa a görög nép.