Ahol minden a hajról szól

Milyen volt a frizuradivat az elmúlt korszakokban? És ezer éve? A természeti népek művészetének szentelt párizsi Quai Branly múzeumban különös tárlat nyílt, ahol profi és amatőr hajszobrászok lelhetnek ihletre a hajművészeti kiállításon

A haj művészete – frivolitások és trófeák című tárlat 280 tárgy tükrében mutatja be a haj szerepét a divatban és a művészetben, a vallásban és a kultúrában az őskortól napjainkig. A kiállítás festmények, fényképek és szobrok mellett Afrikából, Ázsiából, Amerikából, természeti népektől származó érdekességeket is felvonultat. Így láthatók indián skalpok, ecuadori zsugorított fejek, perui múmiák koponyái, ahogy emberi hajból készült, vagy emberi hajjal dekorált álarcok, ékszerek, talizmánok, ruhák és fegyverek – olvasható a New York Times honlapján.
– Felejtsük el a torzonborz ősemberről alkotott sztereotípiákat, a barlanglakók már Kr.e. 21 000 táján gondosan vágták és “fodrászolták” a hajukat – hangsúlyozza Yves Le Fur, a tíz hónapon át megtekinthető tárlat kurátora.
A kiállítás elején Európa XVI-XIX. századi nagyjainak márvány és bronz mellszobrai sorakoznak, demonstrálva kontinensünk korabeli hajdivatját. Velük szemben afrikai és kínai műalkotások sorakoznak semmivel sem kevésbé pompázatos frizurával. A korabeli “hajköltészetet” dicsőíti Mária Magdolna XIV. századi szobra is, ahogy az 1900-ból származó kősellő, “aki” fürtjei mögül mosolyog. Bemutatja a kiállítás azt is, hogy miként alakultak ki a hajszínnel kapcsolatos sztereotípiák, amelyek szerint a szőkék angyalok, szentek és anyák, a feketék kalandornők és szexszimbólumok, míg a vörösek drámai hősnők.

A kiállítás arra is rávilágít, hogy miként változott a hajkorona “jelentése”. A középkorban, a Karoling-ház uralkodása idején (VIII-X. század) a hosszú haj a királyi származás jele volt, másutt a vallási “odaadást”, esetleg a gyászt szimbolizálta. A katonák, szerzetesek és a skinheadek viszont kopaszra borotválták koponyájukat.
– A hajnak nincs állandó jelentése, változó társadalmi “kódokat” közvetít – magyarázta Yves Le Fur.
Rövidfilmek mutatják be a hajkorona és a fájdalmas veszteség közötti kapcsolatot. A 19. század végén, vagy a 20. század legelején Madagaszkáron készített film egy özvegyasszonyt mutat torzonborz, fésületlen hajzattal. A helyi szokások szerint ugyanis a megözvegyült nők férjük halála után egy éven át nem mosták meg a hajukat, hogy ne hívják fel magukra az esetleges kérők figyelmét.
A hajzatra, mint a büntetés eszközére világít rá az a fekete-fehér film, amelyet a második világháború során Franciaország felszabadításakor forgattak: a felvételeken kopaszra borotvált francia nők láthatók, akik hajkoronájuk elvesztésével fizettek azért, mert szexuális kapcsolatuk volt a német megszállókkal.

(MTI)