Címlap » Zene » Blur dalpremier a Twitteren

Blur dalpremier a Twitteren

A Blur két új dalát saját Twitter csatornáján, élőben mutatja be.

Ha több látogatót szeretnél, akkor Kattints!

▲ Hirdetés

A britpop nagymesterei mindig tesznek róla, hogy bekerüljenek a hírekbe, hiszen gyakorlatilag új módját találták ki a dalmegjelentetésnek, amelyhez a közösségi médiát hívták segítségül. A Blur előző héten jelentette be Twitteren, hogy hamarosan megjelenik két új daluk. Most azonban kiderült, hogy a Twittert nemcsak a hír publikálásra használták, hanem a közösségi csatornán keresztül debütál majd a „The Puritan” és az „Under The Westway” című daluk, melyet élőben közvetítenek egy titkos londoni helyszínről. Ez lesz az első alkalom, hogy egy zenekar a Twitteren sugározza fellépését.

„Ezeket a dalokat a Hyde Parkos fellépésre írtam, és nagyon izgatott vagyok, hogy milyen lesz ott állni és előadni az embereknek” – mondta el az új számokról a frontember, Damon Albarn. A rajongóknak tehát július 2-án nem kell mást tenniük, mint a Blur Twitter oldalán nézni az első előadást közép-európai idő szerint 7:15-kor, melyet egy exkluzív interjú követ, a második dal pedig 8:15-kor lesz látható. A premier után a „The Puritan” és az „Under The Westway” is letölthető lesz.

Scroll To Top