A Balatoni Borok fesztiválján jártunk.
Az idén negyedszer került megrendezésre a Balatoni Borok Fesztiválja a fővárosban május 4-6 között. 5-én délután mi is az Erzsébet téren jártunk. Bár eleinte még egészen családias hangulat volt, a koncertekkel együtt megérkezett a látogatók – fiatalok és idősebbek egyaránt – zöme is.
Kóstolnivalóban nem volt hiány, a szervezők gondoskodtak arról, hogy a balatoni borászatok, pincészetek többsége képviselje magát a fesztiválon. A kis faházakban több helyen valóban a borász, illetve tulajdonos várta az érdeklődőket.
Szanyi Dorisz kommunikációs vezető közreműködésével jutottunk el a fesztiválra, ahol néhány kiállítóval is sikerült beszélgetünk a programokról, a borászati szakma lehetőségeiről, illetve kedvenc boraikról.
Elsőként a Bujdosó portálához mentünk, ahol kezdésként annyit tudtunk meg, hogy a két nap tapasztalatai alapján sikeresnek tűnt számukra a programsorozat, sok volt a kóstoló és érdeklődő. A legkedveltebb bor náluk a Sauvignon Blanc és a Rosé volt. A pincészet egyébként foglalkozik friss reduktív borok elkészítésével ugyanúgy, mint érlelt borok előállításával, és nem mellékes, hogy vitorlázásban is szép eredményeket értek el. Több arany- és ezüstéremmel rendelkeznek, ami mutatja, hogy a szakma is elismeri munkásságukat. Éttermük Balatonszemesen, míg pincéjük Balatonlellén található meg. A fesztiválon kóstolható volt például a Sauvignon Blanc-ból készülő Csomó elnevezésű boruk, a Rosecco és a Sirocco is, mely vörös házasítás.
Ezután a Söptei Pincészethez sétáltunk át, ahol arról számoltak be, hogy a korosztályok között is megoszlik, hogy ki-mit iszik: a fiatalok inkább Sárga Muskotályt kérnek, míg a nők körében a Töppedt Szürkebarát a nyerő. Úgy látják, inkább estefelé érkeztek és kóstoltak szívesebben és többen. Tudni kell, hogy tavaly a 2009-es Olaszrizlingjük volt a Fesztivál Bora, melyet idén is elhoztak a Chardonnay és Pinot Blanc mellett. Boraik 1500-2000 Ft között kaphatók palackonként. A családi vállalkozás egyébként ezen a néven 1997 óta működik, és a többfajta szőlőn kívül két pálinkájuk is van, illetve 1998-ban nyitották meg boréttermüket.
Az idén újdonságnak számító Balaton Borgaléria Habzósarok üzemeltetői úgy tapasztalták, hogy a fogyasztás szempontjából sok múlik az időjáráson is. Náluk bor-fröccs (Olaszrizling, Rosé), gyöngyöző bor és pezsgő volt kóstolható és vásárolható. Elmondták, hogy a habzóborok csak a nagyon melegben népszerűbbek, de sokan még csak most ismerkednek ezzel a műfajjal, bár a Rosé előretörése egyértelmű. Ezeket az italokat leginkább könnyű ebédekhez javasolják, vagy a nap elegáns lezárásához lehetnek jó kiegészítők. „A búcsúital kategóriában jók vagyunk; feltenni az i-re a pontot.” Itt kóstolni már 200 Ft/dl-ért is lehetett, míg egy palack 900 Ft-ba került átlagot számítva. „Ha valaki gazdaságosságra törekszik, ide kell jönni!”- mondta Bogán Júlia. A hölgy bemutatta a Habzósarok kínálatát is, melyet 4 habzóbor, 3 pezsgő és 2 alapbor (amiből fröccs készül) tett ki, és ezek között is a szárazabb fajtákat kóstolhattuk itt. Eddigi tapasztalatuk szerint a rosé és a fehér habzóbor fogy a leginkább. Azonban egyik kedvencük a Kreinbacher pezsgő – hárslevelű és furmint párosítása, Ausztriában palackozzák, és a Somló-hegy szőlőjéből készül -, ami testes, gyümölcsös íze miatt egyre csak itatja magát, a legjobb desszert a nap végén. „Ez a legpezsgőbb pezsgő.” Ezen kívül a repertoárjukban szerepelt még a Balogh pincészet száraz íz hatású Muskotályos bora, a népszerű 10,5%-os Gyöngyözön, ami királyleányka szőlőből készült, és a Rosecco elnevezésű Rosé ital, amiben Merlot és Cabernet Sauvignon található. Pezsgőik között volt például a hazánkban még kevéssé ismert Cezar (két fajta: Rosé és Chardonnay), amely a svéd király szakácsának (Császár István) kezei közül került ki, a zalai szőlőt használják alapanyagként hozzá, de a pécsi pezsgőgyár palackozza. Tóvári Zsófiától megtudtuk, hogy mindegyik borfajta megtalálható a csopaki Borkúriában, és a füredi Balatoni Borok Házában, illetve a Balaton Borgaléria polcain. Termékeik külföldön is sokszor megjelennek különböző programok keretein belül, hogy népszerűsítsék és megismertessék a magyar, főleg Balaton környéki borkultúrát.
A badacsonyi Málik Pincészettől Málik Zoltán mondta el, hogy teljes mértékben meg volt elégedve a fesztivállal. Pozitív élmény, ahogy támogatják munkájukat, egyetemisták személyében kisegítőket alkalmaznak, és a kóstolójegy is jó ötlet, mivel így lehet valóban foglalkozni az érdeklődőkkel. „Szerintem pozitív, hogy egyre több fiatal arcot lehet látni, ez ad nekem erőt, hogy csináljam ezt a dolgot továbbra is, mert úgy néz ki, hogy van egy következő generációt, akit ez érdekel.” A borász szerint a reduktív, egyszerűbb borok sem elvetendők, „ezek nagyon fontos állomások”, míg valaki eljut a testesebb italok értékeléséhez. Málik Zoltán elmesélte: „Az én műfajom a régi fajtáknak a köztudatba való visszahozatala. A mai fajtákat meghagyom a nagy borászatoknak”. Ezekhez passzolva foglalkoznak a kétnyelű, bakator, budai zöld, sárga muskotály szőlőfajtákkal is. A pincészetük és birtokuk kicsi, családi kézműves vállalkozás, és szeretnének továbbra is minőségi borokat létrehozni, így a jövőben sem szeretnének túlságosan terjeszkedni. „Akár 2-3 évig hordóban érlelek egy bort, ahhoz, hogy palackba kerüljön.” A tradíciókra építő pincészetben nem használják a modern technológia adta lehetőségeket, és kisegítő munkásokat is csak akkor alkalmaznak, ha nagyon muszáj. Málik Zoltán szerint „Badacsony előnye a hátránya”, vagyis az idegenforgalom a borok minőségére ment rá, és még mindig vannak ócska, imidzs romboló kannás italok. Reményt keltő azonban, hogy kisebbik fia is tekintget a szakma felé, így talán valaki folytatni fogja a hagyományt. A fesztiválon megkóstolható boraik között volt a Muskotály (2009), a Szürkebarát (2009), a Budai Zöld (2010) és a Kéknyelű (2009).

A jégbort is bemutató Borbély családi pincészet nevében Borbély Diána elmesélte, hogy az első Balatoni Borok Fesztiválján is részt vettek már. „Nagyon hangulatos, jól összerakják a programot. Gyönyörű környezetben ideális hely arra, hogy a látogatók megismerkedjenek a Balatoni Borvidék boraival.” Tapasztalataik alapján, ami nagyon fogy meleg időben, az a rosé, illetve a könnyedebb, nyári borok. Hasonlóan a Málik pincészethez, ők is értékként számolják el, hogy „már az egyetemista korosztály is elkezd a kulturált borfogyasztás felé irányulni. […] Talán lehet mondani, hogy a borkultúra fejlődik.” Náluk 16-18 borfajta kapható összesen, színes palettán, megfizethető árkategóriákban. Diána személyes kedvence a Rajnai Rizling, de kedveli a könnyű rosékat is. A Borbély pincészet nyáron nem pihen, találkozhatunk velük országszerte fesztiválokon.
A fesztiválon az Artis Csokoládéműhely is képviselte magát, a készítő, Kovács Emőke személyében. Ő saját kezűleg állít elő minden egyes csoki bonbont Balatonfüreden. A finomságok belga alapanyagból készülnek 2011 januárja óta. Az alkotó szerint a legkedveltebb íz a sós karamella, de a vevők szeretik a chilis, pálinkás (pl.: vadkörte, málna, szamóca, áfonya), ibolyás, levendulás termékeket is: „A sós karamellát szeretik nagyon, meg a pálinkás bonbonokat. Van barackpálinkás, meggypálinkás, levendulapálinkás. Ugye füredi a műhely, Tihany közel van hozzá, ami pedig a levendulájáról ismert, így tihanyi levendula van benne, ez a régióhoz illik.” A vörösborhoz pedig nagyon jól passzol a madagaszkári étcsokoládéból készült trüffel, vagy a fahéjas szilvás bonbon. Bár Budapesten még nem kaphatóak a kézműves, természetes alapanyagokból készülő és tartósítószer-mentes termékek, de a régióban már ismerik és szeretik az egyedi csokoládékat (szállodák, rendezvények számára is rendelik), sok a pozitív visszajelzés. Egyelőre a Balaton Borgalériában vehetjük meg az édességet (akár Olaszországból rendelt díszcsomagolásban), ha Füreden járunk.
Kézműves sajtkészítők is először látogattak ki a fesztiválra. Mivel sokan álltak sorban a pultnál a csemegékért, így csak annyit tudhattunk meg: „közel 30 kézműves, saját készítésű magyar sajtunk van itt. Lehet kóstolni és vásárolni is, vegyes tálakat állítunk össze. Sok különleges sajt van, de egyik kedvenc például a köményes. Ínyencek is megtalálják számításukat.”
A szervezők pedig elmesélték, hogy „minden év elég sikeres, de az tudja rontani a fesztivál hangulatát, ha esik az eső. […], azonban egyre többen érkeznek évről-évre. A fesztivál időpontja minden évben május első hétvégéje.” Ami a különlegességük, hogy „itt van a borász is a pincészettől”. Rendkívül pozitív visszajelzésként értelmezhető, hogy azok a pincészetek, „akik voltak már itt, köztük olyan nem igazán jellemző, hogy nem akar többet jönni.” Akik pedig személyesen nem tudnak részt venni a programsorozatban, boraikat küldik ide: „Van egy nagyobb Borgaléria is, ahol megtalálhatók azok a borok is, amiket személyesen nem képvisel pincészet.” A látogatók száma mindig inkább estefelé ugrik, ugrott meg, talán a koncerteknek köszönhetően: „Koncertekre jönnek sokan, 4-5 felé özönlik be a tömeg, este 5-10 percet is lehet sorban állni, bár van több bejárat is.” Ezen kívül a gyerekes szülőknek különösen jó megoldást kínáltak a játszósarokkal, ahol animátorok vigyáztak a kicsikre, míg az anyukák, apukák a finomságokat ízlelték: „A játszósarok másodszor szerepel a helyszínen. Sok szülő szívesebben jön így ki gyerekkel, akikre animátorok figyelnek. Elég sokan kihasználják a lehetőséget. De idén ami még nagyobb hangsúlyt kapott az a Habzósarok, illetve újdonság a csokoládé.” A jövőben pedig, ha lehet, még tovább szeretnék bővíteni a már ma is sikeres, elismert fesztivál programjait és kiállítóinak számát.
A kiváló hétvégi programhoz jó időjárás társult, így aki a fesztiválon a borok és bonbonok társaságában, koncertzenével a háttérben töltötte el délutánjait, biztosan nem bánta meg, jól szórakozott!
Képek: Süle Tamara
Online Zene és Kulturális Magazin


