Gyulai Pálinkafesztivál 2012. Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál, Kiállítás és Vásár Gyulán.
Gyula ad otthont a 20. Magyar Országos Pálinka- és Törkölypálinka, Nemzetközi Gyümölcs- és Borpárlat Versenynek, a 13. Pálinkafesztivál keretein belül.
Minden évben felvonulnak a magyar lovagrendek, és ebből az alkalomból tartja ünnepélyes tagfelvételi ceremóniáját a Pálinka Lovagrend. Évek óta népszerű az egyszerre koccintás a gyulai várból felhangzó ágyúszóra, több ezren kortyintanak ilyenkor a kisüstiből.
A Pálinkafesztivál egyik kiegészítő rendezvénye a gyulai várnál megrendezett Böllér-napok eseménysorozat, melynek célja a tájegységre jellemző hagyományos disznótoros ételek felelevenítése. A másik fontos esemény pedig a kisüsti pálinkaverseny és szakmai kiállítás, melyre a Kárpát-medence más régióiból is utaznak a versenyzők, hogy leadják a házilag főzött párlatokat. Általában két kategóriában – bérfőzők és bérfőzetők – hirdetik meg a versenyt, és hagyományosan különdíjjal jutalmazzák a legjobb, nem Magyarországon párolt testvérkészítményt.
.
A Pálinkafesztivál egyben szakmai fórum is. Olyan kiemelt témák kerülnek elő, mint például a pálinkával kapcsolatos törvénykezési feladatok, a kisüsti marketingstratégiája, a pálinkafőzők tevékenységének szakmai és pénzügyi támogatása, a főzdék turisztikai lehetőségeinek kihasználása.
A 2012. április 20. – 21. -22. -én Gyulán megrendezésre kerülő XIII. Kisüsti Pálinka Fesztivál, Kiállítás és Vásárra várjuk az árusok, vendéglátósok, egyéb élelmiszer árusok és kiállítók jelentkezését. Jelentkezni érdeklődni lehet a lovaszreklam@t-online.hu e-mail címen vagy a 66/642-910 és a 06-30/489-8115 telefonszámokon.