Szerencsére még ma is kaphatók olyan televízió készülékek, amelyek néhány évnyi aktív használat után nem lehelik ki a lelküket, ezáltal könnyen előfordulhat, hogy például a hozzájuk adott távirányító előbb tönkremegy, mint maga a készülék.
Ilyenkor megtehetjük ugyan, hogy drága pénzért vásárolunk hozzá egy gyári vezérlőt, azonban sokkal olcsóbban kijövünk – kis túlzással párszáz forintból –, ha inkább után gyártott, univerzális távirányított vásárolunk, amit csak összehangolunk a televíziónkkal, és újra élvezhetjük a műsorokat.
Miként kezdjünk hozzá?
Igen ám, azonban sokaknak nem mindig teljesen egyértelmű, hogy miként is kell úgymond „könnyen és egyszerűen” a televízióhoz hangolni az egyes távirányítókat. Amit fontos tudni ezzel kapcsolatban, hogy az univerzális távirányítókat úgy alkották meg a gyártók, hogy egy vezérlőkód beütésével azonnal hozzá lehet hangolni a televízióhoz, így elviekben a vezérlők többféle gombkiosztást tárolnak, amelyeket a kódsor begépelésével azonnal aktivizálódnak, és a távirányító használható lesz.
Gyakran találhatunk azonban olyan távirányítót, esetleg éppen olyan televíziót, amely nem rendelkezik előre rögzített kóddal. Ez még nem jelenti azt, hogy a két egységet nem lehetne összehangolni egymással, ellenben egy kicsit nehezebb lesz a feladatunk, hiszen meg kell keresnünk, avagy be kell állítanunk egy egyéni kódot a távirányítóhoz, amellyel összehangolhatjuk, konkrétan azonos frekvenciára hozhatjuk a tévével.
A programozás folyamata
Ha adott a vezérlőkód – általában a távirányítóhoz adott listából kikereshető –, akkor nem kell mást tennünk, mint a távirányítón lenyomni a Set, avagy a Beállítás gombot – bizonyos modelleknél ehhez kell még hozzá egyidejűleg a TV gombot is megnyomni –, majd a vezérlő villogással jelzi, hogy mikor alkalmas a kód fogadására. Amennyiben a kód helyes, és beírtuk, a LED-nek ki kell aludnia, ezáltal az univerzális távirányító készen áll az eszköz vezérlésére.
Ha kódkeresésre kerül sor, az már egy kicsit nehezebb, illetve problémásabb feladat, megijedni azonban ilyenkor sem kell. Ha készülékünk márkája nem szerepel a távirányítóhoz kapott kódlistán, akkor először kapcsoljuk be a készüléket. Ezt követően általában – bár akadhatnak eltérő távirányító-modellek – a Set és a TV gombok megnyomását követően nem a kódsort írjuk be, hanem a televízió felé mutatunk az eszközzel, és megnyomjuk a bekapcsoló gombot. A LED ekkor villogni kezd. Ezt követően másodpercenként röviden nyomjuk meg a kikapcsoló gombot egészen addig, amíg a készülék nem reagál, avagy ki nem kapcsol az irányítóval. Ma már vannak olyan távirányítók is, amelyek képesek az automatikus kódkeresésre, így kis túlzással csak a keresést kell elindítanunk, és a két eszköz automatikusan összehangolja egymást.
Ha a jövőben ezt el akarjuk kerülni, a beállított kód kiolvasható úgy, hogy megnyomjuk a távirányítón a TV és a Set gombot, majd a számjegyeket. Ilyenkor a LED villogni kezd, és csak annyi dolgunk van, hogy megszámoljunk a villanásokat, és ha a számokat leírjuk, meg is kapjuk a jövőbeni könnyed programozáshoz szükséges kódot.