Online Zene és Kulturális Magazin
E pedofil történet puritanizmusa, ridegsége és őszintesége úgy szorongat, hogy a néző másfél órán keresztül ökölben tartott kézzel vergődik, majd szép lassan elgyengül és végül úgy kell kitámogatni a moziból.
▲ Hirdetés
Sokan beszéltek már a pedofíliáról a mozivásznon, de a Michael-hez képest ezek csak a gyermekbántalmazás emlegetésének szintjén értelmezhetők. Markus Schleinzer opusza egy kétszereplős kamaradráma egy olyan beteg férfiól, kinek vágyának tárgya az, amit a kortárs társadalom a legnagyobb erőkkel véd: a gyermekek. Semelyik társadalmi berendezkedés morálja nem viseli el, ha egy felnőtt gyermeket bántalmaz, fogva tart, vagy szexuálisan kihasznál. Az osztrák, Michael című film pedofil főszereplője mindhármat megteszi, de nem azért mert ördögtől való véglény, hanem mert egy segítségre szoruló beteg és magányos ember. Nem tudunk vele empatizálni, mert tette akkora bűn, amit nem lehet megbocsátani, inkább csak szemléljük őt távolról, mint egy deformált kis állatkát.
A film egy 10 éves kisfiú és pedofil elrablója, illetve fogva tartója kapcsolatát, mindennapjait meséli el. Michael, egy középkorú furcsa testalkatú, végtelenül magányos biztosítási tanácsadó, aki mérnöki precizitással végez mindent maga körül. Pedáns rendben tartott, középosztálybéli házának hangszigetelt és elreteszelt pincéjében egy 10 éves kisfiút, Wolfgangot tart foglyul. Régóta, talán több éve él ebben az apró szobában Wolfgang, esténként együtt TV-zik és vacsorázik Michaellel, aki nagyon szeretné, ha a kisfiú szeretné őt. Éjjelente Michael egy síkosítóval lemegy Wolfgang szobájába, hogy kiélje vágyait, majd másnap folytatja az életét ugyan olyan lassan, kimérten és precízen, ahogy szokta. Életük utolsó 5 hónapjáról szól a történet, ami alatt Michael rájön, a kisfiú nem szereti őt, és, hogy Wolfgang bizony meg akar tőle szökni.
Ausztriában az elmúlt években számos hasonló eset történt a valóságban, gondoljunk csak Natascha Kampusch-ra és az amstetteni rémre, Josef Frtizl-re, így Schleinzer nagyon tudta, hogy miről beszél. Filmje egy percig sem pszichologizál vagy próbálja társadalmilag meghatározni a problémát. Nem ás semminek a mélyére, nem mutatja meg, hogy lett pedofil, miért lett pedofil, mikor rabolta el Wolfgangot, hogy érinti a szüleit, Schleinzer csak megmutatja és ábrázolja azt, ami van. Bekapcsolja a kamerát, leteszi a szereplőkkel szemben és veszi azt, ami a kialakult, a megkövült, a mindennapos, a rutinná vált mindennapokat: Michael és Wolgang esznek, Michael fogat mos, horrort néz, pizsamát húz, majd lemegy a kisfiú szobájába és közösülnek.
Azt nyilván mindenki gondolja, hogy a pedofil emberek gyönge, önbizalom hiányos emberek, akik gyermekekkel szemben érzik igazán nyeregben magukat. Michael ennek a tipikus példája: a tv-ből jól tájékozott Wolfgang simán elbizonytalanítja a férfit a munkáját illetően attól függetlenül, hogy éppen elő akarták léptetni. Michael képtelen megtalálni a hangsúlyt, miként kéne bánni ezzel a fiúval, egyszer vidáman hógolyózik vele és ajándékot vesz neki, máskor pedig hetekre magára hagyja, mert síelni megy. Michael képtelen a „normális” életre, képtelen kapcsolatokat teremteni, képtelen közösülni egy nővel és képtelen felmérni a helyzetét.
A Michael című Aranypálmára jelölt film célja egyértelműen nem a megbotránkoztatás vagy a figyelemfelkeltés. E film egyszerűen csak hitelesen bemutat egy állapotot egy tényt, ami létezik, ami köztünk van, ami velünk él még akkor is, ha a legtöbben elfordítjuk a fejünket, vagy befogjuk a fülünket, ha ilyet hallunk. Mert ezek akkor is tények, ha nem akarunk róla beszélni, akkor is lesz ilyen, ha homokba dugjuk a fejünket és talán az a legokosabb, ha lassacskán elindítjuk a társadalmi párbeszédet a pedofíliáról.
Rendező: Markus Schleinzer
Forgatókönyvíró: Markus Schleinzer
Szereplők: Michael Fuith (Michael)
David Rauchenberger (Wolfgang)
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
